Vándorzászló

Jelentjük: Az első darab elkészült!

Tavaly a pécsi országossal egyidőben 20 x 20- as blokkokat kértünk Tőletek. Sokan odaadtátok a kiállítás alatt , sokan elküldtétek postán és a csoport is varrt bele néhányat. Így összegyűlt 56 db. 6 x 10, azaz 60 darabosra terveztük a középső kiírással együtt, ami 4 blokknyi helyet foglal. Tehát a végső méret 120 x 200 cm. Ahhoz elég nagy, hogy figyelemfelkeltő legyen és azt gondoljuk a felfüggesztése sem okoz gondot. És megkötés nélkül kölcsönözhető. Kecskeméten ( április 23.) már látható volt. Többen nézegették és fényképezték. Nagyon változatos lett , sok különböző blokk, szép színek. Remélem többen megtalálták a munkájukat, többeknek pedig adhat inspirációt, ötletet. Nézegessétek az újságban örömmel és büszkén.

Lahtiban jártunk

Kiállítás a Sibellius Hallban

A Finnquilt meghívására Lahtiban jártunk, ahol a csoporttagok által készített quilteket, Finnország leghíresebb zeneszerzőjéről elnvezett Sibellius Hallban állíthattuk ki.

Cut and fod technika, kékfestő rizsbaba, bagoly varrást oktattunk a workshopokban. Gyönyörködtünk a finn táj szépségében és feledhetetlen napokat töltttünk a finn folvarró barátainkkal, élveztünk páratlan vendégszeretetüket.

Kémiai elemek

A 2016. augusztus 26. és 28. között megrendezendő Országos Foltvarró Fesztivál alkalmából a Magyar Foltvarró Céh pályázatot hirdet tagjai számára Kémiai elemek témában. Jelenleg 118 kémiai elemet ismerünk, amelyek közül 94 fordul elő a természetben, a fennmaradó 24-et mesterségesen állítják elő. Az elemek felfedezésének és felhasználásának története szinte egyidős az emberiséggel: legelőször olyan elemeket fedeztek fel, mint a szén, a kén, a réz és az arany. A későbbi civilizációk az ércekből rezet, ónt, ólmot és vasat vontak ki.

Segítség a Máltai Szeretetszolgálatnál

A Széchenyi téri karácsonyi vásárban segítettünk a Máltai Szeretetszolgálat árusítóhelyén

Karácsonyi kézműves délután a Szivárvány Gyermekházban

Ügyeskezű gyermekek és anyukák részvételével mikulásnapi kézműves délutánt tartottunk a Szivárvány Gyermekházban. Nemcsak a gyerekek, de mi is kitűnően éreztük magunkat. Köszönjük a lehetőséget a Szigetvári Takarékszövetkezetnek.

Karácsonyi ajándék a Szememfénye Alapítvány részére

A képen látható mikuláscsizmák, nesszeszerek, mikulássapkák a Szememfénye Alapítvány

kis betegei részére készítettük, a fennmaradó ajándéktárgyakat a város több pontján lévő elárusítóhelyein értékesítették.

 

Feliratkozás Patchwork Pécs RSS csatornájára

Friss hozzászólások

Friss tartalom

Csepeli Ildikó
Csepeli Ildikó

Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen